A cseresznyelegyek Május 1.-én is dolgoznak

Home » A cseresznyelegyek Május 1.-én is dolgoznak
Cseresznyelégy szárny mintája

Cseresznyelégy szárny mintája

 

Május 1.-én megtaláltam az első kifejlett cseresznyelegyet (Rhagoletis cerasi). Ez a faj a cseresznye legjelentősebb kártevője, de a károsításuk a meggyen is előfordulhat. Évente egy nemzedéke van, és a talajban telel át báb alakban. Az imágók kelése általában április végétől kezdődik és a rajzásuk augusztus elejéig is eltarthat. A nőstények a petéiket az éppen sárgulni kezdő – zsendülő – cseresznye héja alá helyezik. Egy termésbe egy petét raknak, amit feromonnal meg is jelölnek, hogy a többi cseresznyelégy tudja, hogy az már foglalt. Így a legtöbb esetben, egy cseresznyében egyetlen lárva található. A petéből a lárva kb. 1 hét elteltével kel ki, majd két hét alatt fejlődik ki. A kifejlett lárva elhagyja a gyümölcsöt, a talajra hullik, ahol bebábozódik és csak a következő tavasszal kel ki.

Cseresznyelégy

Cseresznyelégy

 

Az utóbbi években egy újabb cseresznyelégy faj is megjelent hazánkban: az Amerikából behurcolt amerikai keleti cseresznyelégy (Rhagoletis cingulata). E faj nagyon hasonlít európai rokonára, szárnymintázata alapján azonban jól megkülönböztethető. Ennél a fajnál azonban megfigyelték, hogy egy termésbe több tojást is raknak.

 

Védekezés:

Egyes cseresznye fajták fogékonyabbak a kártételére (főként a késő érésű fajták).

Az imágók rajzása sárga ragadós lapokkal figyelhető meg.

Rajzó imágók ellen a tojások lerakásának megakadályozására kontakt piretroid hatóanyagokkal lehet védekezni pl.: Karate, Decis

Ezen kívül felszívódó készítmények jöhetnek még szóba, amiknek hosszabb hatástartalmuk van pl.: Mospilan, Calypso

Az oldalt a tartalomdesign.hu készítette.