Csonthéjasok sztigminás levéllyukasodása ( kajszi-, őszibarack, szilva)

Sztigminás levéllyukasodás tünete kajszibarackfa éretlen termésén

Ennek a gombás fertőzésnek a megjelenése nagyban összefügg az időjárással, a csapadékos, hűvös tavaszok kedveznek számára. A levéllyukasodás révén, komoly kártételt tehet a lombozatban, és a korai levélhulláson kívül rügyelhalást, termésfoltosodást is okoz . Így tüneteiként azt tapasztalhatjuk hogy:
– a leveken foltok jelenek meg, melyek miután besötétednek kilökődnek, így luk keletkezik a levéllemezen.
– elmarad a rügyfakadás,
– a fertőzés átterjed a még éretlen gyümölcsre is, melyen ettől apró lilás-vöröses foltok jelennek meg.
Mivel a konidium vízzel terjed szét a növényen, így a védekezés ellen a korai szakaszban lemosó permetezéssel, később a fertőzött rügyek, levelek metszésével, eltávolításával történhet.

Sztigminás levéllyukasodás tünete kajszibarackfa termésén

Sztigminás levéllyukacsosodás kajszi barack levélen