Díszfák védeleme injektálásos technológiával
Az 1990-es évek elején jelent meg először el Magyarországon a vadgesztenye aknázómoly (Cameraria ochridella), azóta egyre nagyobb károkat okozva teszi tönkre a gesztenyefákat, ez az apró kis kártevő képes olyan mértékű kárt okozni -sajnos már nem csak a gesztenyefákon- hogy a fák nyár végére a lombjuk akár 80 %-át is elveszíthetik. A permetezés nagy nyomású háti permetezőgéppel a magas idős fák alsó lombkoronarészét védi meg biztosan, és a kezelés időpontjának pontosan a rajzásokhoz kell kötődnie, évente 3 alkalommal, április elejétől kezdődően, valamint az őszi lombgyűjtést és megsemmisítést is hozzá kell számolni mind időben mind költségben ehhez az eljáráshoz. A permetszert könnyen elsodorja a szél a nagyobb magasságban, ami így gyakorlatilag kárba vész, és terheljük vele a környezetet is.
Ezzel szemben az injektálásos növényvédelemi eljárás, aminek során közvetlenül a törzsbe injektáljuk a hatóanyagot, nem csak környezetbarát, hanem bizonyítottan az eddigi leghatékonyabb módszer, az eredmények szemmel jól láthatóak és nem mellékesen költséghatékony megoldás. A törzsbe 3-3,5 mm átmérőjű furaton keresztül egy injektor segítségével juttatjuk a fa nedvkeringésébe. Az eljárás csak díszfák esetében alkalmazható, engedéllyel rendelkező szakember végezheti.
Milyen problémák kezelésére használhatjuk a fainjektálásos technikát?
Kiemelten fontos károsítók, melyekkel szemben eredményesen védekezhetünk fainjektálással:
Miért előnyös az eljárás, kiknek ajánljuk?
Magán és köztereken egyaránt alkalmazható, ha a fa kerülete már elérte a 30 centimétert.
Fontos tudni, hogy nem a kártevő teljes elpusztítása a cél, hiszen ő is a körforgás része, a biodiverzitáshoz minden élőlényre egy egészséges szinten szükség van a Földön. Az alkalmazás szinte észrevétlen, de függ az időjárástól, (nagy esőzés után a fák nem, vagy csak nagyon nehezen veszik fel a hatóanyagot)
ELŐNYEI:
Olyan tulajdonosoknak ajánljuk, akiknek fái:
Ha ez a szolgáltatás felkeltette az érdeklődését, akkor keressen az alábbi elérhetőségen:
Ujvári Péter
+36-30/699-5260
Keresse a NövényDokit!
Csönge Bálint
+36 30/607-5747
Közép-Dél Pest
Verschnitzer Sándor
+36-20/519-6628
Közép-Dél Buda
Pisák Levente
+36 30/346-1358
Észak Buda Észak Pest
Ujvári Péter
szaktanacsadas@anovenydoki.hu
On-line szaktanácsadás/Oktatás