A koralberkenye entomospóriumos levélfoltossága (Entomosporium mespili) egy igen elterjedt kórokozó hazánkban. A koralberkenyén kívűl, a körtét, a birset, a naspolyát, a galagonyát és akár a tűztövist is fertőzheti.
Első sorban a koralberkenye vörös hajtásvégű fajtáira jellemző a gomba megjelenése.
Tavasztól-őszig a hűvös csapadékos időjárás kedvez a kórokozónak, de a gyenge téli időjárásnál is elindulhat a fertőzés ezeknél az örökzöld növényeknél.
A tünetek kezdetben apró vörös foltként indulnak a hajtásvégi leveleken, amik egyre nagyobbak lesznek. A foltokban a gomba szaporítóképlete figyelhető meg, amelyek apró, fekete pontok.
A betegség hatására a fertőzött levelek lehullnak. Erős fertőzés esetén akár, a nagyobb lombvesztés miatt, a növény rossz kondíciós állapotát idézheti elő. A lehullott leveleken telel át a gomba, és onnan indítja meg optimális időjárási körülmények között a fertőzést.
Ezért a védekezés első lépése a lehullott levelek eltávolítása. Továbbá figyeljünk, hogy az öntözőrendszer jól legyen beállítva és a lombozatot ne locsolja, mert ez elősegíti a betegség kialakulását. Permetezéses védekezést, az ilyen enyhe teleknél már most el lehet kezdeni, a lemosó szerekkel, ahol a készítmények réz tartalma (kontakt szer) hatásos a kórokozó ellen. Azonban később mindenképpen ismételni kell a kezelést. Ha az időjárás már engedi, használjunk kontakt+felszívódó szerek kombinációját a kórokozó ellen.