Növényvédelmi szaktanácsadás. Kerti növényvédelem. Növényvédelmi szaktanácsadás. Kerti növényvédelem.

Rólunk

A NövényDoki mint szaktanácsadói szolgáltató, közel egy évtizede szerves részét képzi a mindennapjaimnak.

Egyetemi tanulmányaim kezdetén szembesültem azzal, hogy egy igen komoly terület felett siklik el mind a kertészmérnöki mind a növényorvosi képzés, mégpedig a házikerti növényvédelem felett.

A forgalomban lévő növényvédőszerek, adott kártevőkre és kórokozókra specializálódtak. Ezek pontos kémiai összetételének, és a környezetre kifejtett hatásának ismerete, az előírások betartása elengedhetetlen, ahhoz, hogy egészséges környezetet tartsunk fenn magunk körül. Itt is fő szempont a mérsékletesség. Ezek váltak a cégem üzletpoltikájává is.

Tapasztalatszerzésként két, hazai szinten kiemelkedő, gazdaboltban helyezkedtem el, ahol a növényvédőszerek árúsítása mellett, szaktanácsadást is végeztem, a fent elsorolt okokból kifolyólag. Eközben a házi kertekben fellelhető dísznövények kártevőit és kórokozóit sajátítottam el, leginkább külföldi szakirodalmakból.

2014-ben öltött hivatalosan is formát a NövényDoki. Kezdetben, mint minden nagyratörő cég, sok kritikát kaptam egyrészt a névből kifolyólag, másrészt a házi kertekkel kapcsolatban, mert lealacsonyítónak gondolták a szakmabeliek. Engem azonban nem tudtak eltántorítani, hisz ahogy akkor is ma is úgy hiszem hogy egy kis akár pár növényből álló kertért épp úgy lehet aggódni mint a tábla búzaföldért vagy akár más szántóföldi kultúráért. Ezeket az embereket pedig épp úgy megilleti az a jog, hogy a problémájukkal szakember foglalkozzon.

Kezdetben csupán a honlapra feltöltött anyagokkal igyekeztünk segíteni, majd szakvélemények készítésével foglalkoztunk. Hamarosan, ahogy az igény megkívánta, a helyszíni szaktanácsadásba is belekezdtünk, és azóta a tápanyag utánpótlást és növényvédelmi kezelések elvégzését is garanciálisan vállaljuk.

A cég pedig szépen kinőtte magát, mára már több embert foglalkoztató hálózattá vált, és a megkeresések nem csak Budapestre és az agglomerációra korlátozódnak, hanem országosan több régióból érkeznek.

Tapasztalataink alapján mind a kert tulajdonosok mind a kertészek egyre nagyobb számban ismerik el a növényorvosok által nyújtott szolgáltatás szükségességét.

Fontosnak tartjuk, hogy ne terheljük túl a környezetet, ezért folyamatosan tesztelünk különböző biológiai készítményeket is, az egyes kártételek ellen. A növényvédelem azonban veszélyes is lehet. A permetezéskor vegyszereket használunk, amiknek az ismerete komoly szaktudást igényel. Épp ezért, A NövényDoki csapat tagjai, csakis egyetemi képesítéssel rendelkező, növényorvos alvállalkozók, akik adott területeken végzik a kezeléseket egy egységes rendszer szerint.

    Keresse a NövényDokit!

    Ujvári Péter
    +36 30/699-5260
    Közép-Észak Pest

    Csönge Bálint
    +36 30/607-5747
    Közép-Dél Pest

    Márialigeti Sebő
    +36-30/568-9835
    Közép-Dél Buda

    Pisák Levente
    +36 30/346-1358
    Észak Buda


    Kertfenntartás:

    Verschnitzer Sándor
    +36-20/519-6628
    Budapest és környéke

    Szaktanácsadás:

    Ujvári Péter
    szaktanacsadas@anovenydoki.hu
    On-line szaktanácsadás/Oktatás

    SümegiBence
    +36-30/503-3820
    Szántóföldi szaktanácsadás


    Vissza az előző oldalra

    A NövényDoki - Szaktanácsadás és professzionális növényvédelem