A selyemfényű puszpángmolynak (Cydalima perspectalis) évente 3 nemzedéke fejlődik. Az első nemzedék június elején, a második július végén - augusztus elején, a harmadik pedig szeptember második felében rajzik. A harmadik nemzedék hernyó alakban, az általuk szőtt levelek között, többnyire a hajtásvégeken telel át. Tavasszal 9-10 ?C körüli hőmérséklet esetén az áttelelt lárvák aktivizálódni kezdenek. Ez körülbelül a március végi és április eleji időszakra tehető. Késő őszi és kora tavaszi metszéssel elérhetjük az áttelelő nemzedék egyedszámának csökkentését. Növényvédelmi szempontból az összeszőtt leveleket érdemes ilyenkor eltávolítani, illetve megsemmisíteni. Írta: Lohonyai Zsófia, növényorvos