Ezeknek a leírásoknak a célja, hogy általánosságban megtalálják és felismerjék a különböző kártételeket. Pontos vegyszer neveket nem írunk ki, mert ahhoz folyamatosan frissíteni kellene az oldalt, a jogszabályok miatt.
Ha már megvan a károsító, a legközelebbi gazdaboltban tudnak majd segíteni, hogy aktuálisan milyen vegyszereket tudnak adni ellene.
Ha permetezésre van szüksége, vegye fel a kapcsolatot a NövényDokival.
Füge
Alapvetően Kis-Ázsiából származik, de ízletes gyümölcse miatt régóta termesztik más klimatikus adottságú területeken is.
Ez a növény ideális környezetben akár a 10 méter magasságot is elérheti.
Úgynevezett serleg virágzata van, amiből húsos, barnás-lilás ehető termés lesz. A füge a telepítés utáni 3-4. évben kezd el teremni.
Eddig nem igazán volt kártevője, vagy kórokozója így főként csak a télre kellet jól felkészíteni a növényt, mivel nagyon fagyérzékeny. Télen célszerű takarni, mert -15° alatt súlyos károkat szenvedhet.
KÁRTEVŐK:
Füge-levélmoly (Choreutis nemorana)
A füge fák levelének leggyakoribb kártevője a füge-levélmoly (Choreutis nemorana), azonban előfordul szőlőlugasokban, parkokban is.
Dél- Európából behurcolt faj, azonban hazánk meleg időjárása, és az enyhe telek kedvezően hatnak elterjedésére.
Kis termetű lepkefaj, mely tojásait a füge levelére rakja egy csomóba. A lárvák a leveleket hámozgatják, kilyuggatják. A hernyó körülbelül 2 cm hosszúak, világos zöld színűek,testükön szemölcsök figyelhetők meg. Csónak alakú fehér szövedéket készítenek a levéllemezen, melybe bebábozódnak.
Célszerű a hernyókat eltávolítani a levélről. Hazánkban két nemzedéke fejlődik ki, egy tavasszal egy pedig ősszel. A levélzet károsításával rontják a fa kondiciós állapotát, csökken a fotoszintézisért felelős felület.
A termést károsításáról Magyarországon még nem számoltak be, azonban a külföldi régiókban ez is megfigyelhető.
Fügében nincs engedélyezett növényvédő szer a permetezésre, azonban a kizárólag díszfaként tartott egyedek kezelhetők hernyó elleni szerekkel. Azonban ennek az időzítésének kiszámolása igen nehéz, mert a feromoncsapdázás nem megoldott.
Ligeti levélmoly néven is talákozhatunk vele a szakirodalmakban, azonban az nem elég pontos kifejezés.
Keresse a NövényDokit!
Ujvári Péter
+36 30/699-5260
Közép-Észak Pest
Csönge Bálint
+36 30/607-5747
Közép-Dél Pest
Márialigeti Sebő
+36-30/568-9835
Közép-Dél Buda
Pisák Levente
+36 30/346-1358
Észak Buda
Kertfenntartás:
Verschnitzer Sándor
+36-20/519-6628
Budapest és környéke
Szaktanácsadás:
Ujvári Péter
szaktanacsadas@anovenydoki.hu
On-line szaktanácsadás/Oktatás
SümegiBence
+36-30/503-3820
Szántóföldi szaktanácsadás