Meggy

Ezeknek a leírásoknak a célja, hogy általánosságban megtalálják és felismerjék a különbözõ kártételeket. Pontos vegyszer neveket nem írunk ki, mert ahhoz folyamatosan frissíteni kellene az oldalt, a jogszabályok miatt.
Ha már megvan a károsító, a legközelebbi gazdaboltban tudnak majd segíteni, hogy aktuálisan milyen vegyszereket tudnak adni ellene.

Ha permetezésre van szüksége, vegye fel a kapcsolatot a NövényDokival.


KÁRTEVÕK:

A lombosfa fehérmoly kártétele A lombosfa fehérmoly kártétele

Lombosfa fehérmoly (Leucoptera scitella)

Ez az aknázómoly alma mellett fõként meggyen okoz jelentõs kárt, cseresznyén csak ritkán fordul elõ.

Kéregrepedésekben telel át a báb. Évente 2-3 nemzedéke fejlõdik ki.

Tojását a levél fonákára rakja. Levél színén gombostû fej nagyságú barna folt mutatja a kezdeti kártételt, majd egyre növekvõ járatot rág a lárva, benne csigavonal alakúan látható az ürülék. Mikor fejlõdését befejezte a hernyó szövedékszál segítségével leereszkedik a talajszintre és itt bábozódik. Fatörzsön, kéregrepedésekben is képes áttelelni.

A kártevõ rajzását feromoncsapda segítségével nyomon tudjuk követni.  Védekezés a lárva ellen irányul, imágórajzás megfigyelése alapján, a tömeges tojásrakás kezdetén. Kitinszintézis gátló szerekkel történik ellenük a védelem. Az elsõ nemzedék ellen kell védekezni, mert az évekre visszavetheti a kártevõt.
Meggy esetében a levelenkénti 2-3 akna már jelentõs lombveszteséggel járhat.

Kép forrása: http://vocarskisavetnik.com/content/zastita-miner/


Az aranyos eszelény Az aranyos eszelény

Aranyos eszelény (Rhynchites auratus)

Ez a kártevõ ott lehet jelentõs, ahol kevés rovarölõ szert használnak.

Sziromhullás után a kötõdött gyümölcsre rak tojást.

Magban fejlõdik ki a lárva.

Amennyiben indokolt egy piretroidos kezelés elegendõ védelmet biztosít.


Fekete meggy és cseresznye levéltetűFekete meggy és cseresznye levéltetû

Fekete meggy és cseresznye levéltetû (Myzus cerasi spp. pruniavium)

A levéltetvek tömeges elszaporodása esetén a levelek deformálódhatnak, fonákuk fele besodródnak, leáll a hajtás növekedése.

A tetvek által termelt mézharmat szennyezi a gyümölcsöket, a rajta megtelepedõ korompenész gátolja a leveleket a megfelelõ mûködésben.

Évente számos nemzedéke fejlõdik ki. Tojással telel át a rügyek tövében.

Tavasszal az õsanya elkezdi az utódszaporulatot gyártani, majd a további nemzedékek közül a szárnyas egyedek migrálnak nyáron lágyszárú növényekre. Õsszel visszamegy a cseresznyére, ahol az áttelelõ tojásokat lerakják.

Felszívódó rovarölõszerekkel tudunk ellenük védekezni.

Kép forrása: http://www.wikiwand.com/de/Goldgr%C3%BCner_Kirschfruchtstecher


Cserebogár Cserebogár

Cserebogarak

A sajmeggy alanyt gyakran károsítják a cserebogár lárvák.
 


KÓROKOZÓK:

Moníliás betegség tünete Moníliás betegség tünete

Csonthéjasok moníliás betegsége (Monilinia laxa, M. fructigena)

A meggy védekezésének meghatározója a virágzás idején fertõzõ monília.

Fertõzés hatására a virágok barnulnak, petyhüdté válnak. A gyümölcskötõdés idején a kocsány elhal. Fertõzési forrás a gyümölcsmúmia.

Gyümölcsöt csak sebzés útján tudja megfertõzni, ezért csapadékos idõben, ha a gyümölcs megreped bejutási pontot biztosít a kórokozónak, illetve a jégesõ hatására is sebek keletkeznek.

Csapadékos idõben a védekezés elengedhetetlen fehérbimbós állapotban, virágzáskor és gyümölcskötõdéskor egyaránt, kontakt, mélyhatású és szisztemikus szerekkel.

Megelõzés szempontjából a fa megfelelõ kondíciójának kialakítása és a rendszeres metszés elõnyös. Fontos, hogy a fertõzött vesszõket, gyümölcsmúmiákat eltávolítsuk a fákról. A nyugalmi állapotban végzett rezes lemosó permetezés szintén gyérítheti a kórokozó áttelelõ képleteit.

Kép forrása: http://msue.anr.msu.edu/news/european_brown_rot_blossom_blight_outbreak_on_montmorency_tart_cherries


A meggy antraknózis tünete A meggy antraknózis tünete

Meggy antraknózis (Colletotrichum acutatum)

A tünetek fénytelen, barna besüppedõ foltok formájában jelentkeznek, minden esetben az érõfélben lévõ terméseken.

Kezdetben a foltok alig észrevehetõek, majd gyorsan megnõnek. A fertõzés hatására a gyümölcs töpped, esõs idõben rothadásnak indul.

Esõs idõben a foltokban narancssárga pontok (konídiummassza) alakul ki.

Fertõzési források a gyümölcsmúmiák, a gyümölcskocsány, valamint a rügyekben is képes áttelelni a kórokozó a rügypikkelyek alatt.

A késõi fajtákon jelentõsége nagyobb, a termés akár 100%-os fertõzöttséget mutathat. A betegség lefolyása gyors. Használható hatóanyag: fenhexamid.

Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Tart_cherry_bitter_rot.jpg

 

meggy permetezés kártevők ellen

Az oldalt a tartalomdesign.hu készítette.